Taktoma: Az Élet Sebei Poem by Márta Takácsné Tóth

Mondják: gömbölyű az élet.
De nem! Éles, sarkos,
Oly gyakran megsértett,
Fájó sebet hagyott.
Alkonyul az életem
És rájöttem végre:
Akiket nagyon szeretünk,
Azok vágnak mélyre.

Ha felbőszít egy idegen,
Bár mérgelődsz rajta,
Nem hagy sérülést, lelkedet
Csak bosszúság nyomja,
És ez gyorsan múló fajta;
Bárkit kérdel, mind azt mondja:
Örökké sajgó sebet
A szeretett lénytől szerzett.

Szép öltözék, kedves mosoly
Idegeneknek szánt kegy;
Nemtörődöm, unott arcot
Vág csak otthon. Egyre megy…
Miért kapnak kedvességet,
Azok, akik ritkán látnak,
S tapintatlan hidegséget,
Kikből a szeretet árad?

Nem fán terem a szeretet,
Hűség sem a réten.
Értékét, hogyha elveszett,
Mért csak akkor érzed?
Előbb-utóbb rájövünk:
Minden leckét az élet-ír,
És, ha nagyon szeretünk,
Gyakran fájdalom a díj.

Paks,2024.november 13.