Esély Poem by Szabolcs Várady

Ha mint kísértet jönnél
a végképp befejezettből
talán tudnánk is egymással beszélni.

Egy darabig azt hittük,
kezdhetünk valamihez közösen.
Valami többre gondoltunk mint
aztán egyre kevésbé.

Veled
most nemigen tudom, mi van.
Az omlatag társalgás maltere
lett egy időben homályos tébolyod,
önpusztításod mutatványai
összeterelték a szétszéledő
magánfigyelmeket alkalmilag -

abbamaradt ez is.
Fülemben
az éjszaka csendje, mint
a sivatag homokját tépkedő szél,
állandó és közömbös. Itt vagyunk,
ne is firtassuk, hol. Te is,
én is. Hát beszéljünk
egymással.