Szabolcs Várady

I must have been four when I shoved a BB
up my nose. It's reached here already,
I pointed to my forehead.
...

1 wake at half past three or near enough.
The chain unpulled, in one continuous wave,
the toilet bowl is draining itself off.
...

The moonlight gets into our heads, no need to force it:
its potent-spirits dribble like a faucet.
Our long faces light up, unwrinkle, mist.
...

The moon's a cannonball through my window.
You are in my dream It's in my dream, it's you.

I get into the car. It stops. I get out.
Someone will be coming soon. I wait.
...

Those two chairs were not really
all that ugly. Too bad the springs
protruded from them and the upholstery
was so hopelessly filthy.
...

You're in pyjamas, wearing your winter coat,
you stand in an unfamiliar bathroom
that's not just strange it's like a catacomb.
The quirks of some dream have brought you here
...

Lines of verse shift only within the head,
as one voice fades, it moves out of the way,
but where's the way, and where's he who would take it?
...

I take good care in my dealings with the dead.
I'm not sure whether they know that they are lost.
You come through the door; it greets me as you pass -
but that is not quite how one greets a ghost.
...

A halottakkal óvatos vagyok.
Nem tudom, tudják-e, hogy nincsenek.
Ahogy bejössz az ajtón, rám köszönsz -
hát nem ilyenek a kísértetek.
Mégis: nem csak én vagyok elfogódott.
Úgy teszünk, mintha. Mint a nagybeteg
az ágyban és az ágy szélén kuporgó
próbálja egymást megsegíteni:
oly hitelesen hiteltelenek!

Mennyi időd van? Mennyi van nekem?
Még ugyanolyan őszinte a szájad,
üdvözlő csókját nem csak mímeli.
Valamiképpen vágyhattam utánad.
A hóesésben elveszetten álltunk.
Milyen hideg van. Nem kel még a nap.
Szeretlek. Egyszer azt mondtad: szeretlek.
A hó elolvadt, téged eltemettek,
ez megmarad.
...

Az a két szék a maga módján
nem is volt csúnya. Kár, hogy a rugó
kiállt belőlük, és hogy a kárpit
olyan reménytelenül koszos volt.
De széknek székek, sőt. Abba a lakásba?
Vittük tehát, jobbára a fejünkön,
az Orlay utcából az egykori
Ferenc József, ma Szabadság hídon át
a Ráday utca 2-be, ahol P. lakott
az idő tájt (nyomait lírája őrzi).

Egy szék is, hát még kettő, alkalmas
lehet sok mindenre. "Két költő a hídon,
fejükön székekkel" - elképzelhető egy
kép ezzel a címmel. Remélem, tárgyilagos
kép volna, nem valamiféle
átszellemítés. Az a két szék,
fontos, hogy ezt megértsük, semmiképp sem
glória a fejünkön. A híd közepe táján
- de nem azért, hogy bármit is bizonyítsunk -
leültünk rájuk. Különösen az egyik-
ből állt ki a rugó, nem tudom, melyikünknek
jutott az. Mindegy, aligha lehetne erre
a későbbieket visszavezetni. Kellemes
nyári este volt. Rágyújtottunk,
élveztük a lakályosságnak ezt a,
mondhatni, szokatlan formáját.

A székek aztán
egy darabig szolgáltak becsületesen: ők voltak a
székek P.-éknél. Hanem az ember
jobbra vágyik, mint ami van: a székeket
beadták egy kárpitoshoz. A lakást is
elcserélték, az elsőt kényszerből, a másodikat,
mert nem szerették. Manapság
ritkábban jövünk össze náluk. Sok minden
közrejátszik. G. elhagyta A.-t
(P. feleségét), aztán M. (B. felesége)
szakított velem, majd G.-től elvált a másik
M. (G. felesége) és hozzám jött (közben B.-ék
is különváltak), P. öngyilkos lett és azóta
félig-meddig szanatóriumban lakik,
nem beszélve a világhelyzet változásairól,
és különben is: nincs hova leülni.
...

Csak fejben forognak a verssorok,
elmúlik egy hang, félreáll az útból,
de hol az út, és hol, aki menne rajta?

Hallgattuk a madarakat a kertben,
és a szigeten, körülöttünk a tenger,
de volt egy hang - a gazdáját ma se tudom.

Miért ez köztünk? Hó és újra hó,
és ki tudja, mi van alatta, bezzeg
ha lucsokká romlik, majd, majd - csak csínján.

Ma megint húz valami. Merev vállal
járkálok. El kell számolni maholnap.
Tevődik ez s az - helyre-e? tönkre-e?

De az idő kimetszett szívvel ujjong,
vak sugárzásban, a holtpont derűje:
áll, megáll - maradjunk ennyiben most.
...

Télikabátban, alatta viszont
pizsama, állsz egy idegen fürdőszobában, amely
hozzá jócskán katakombaszerű.
Ide vetett az álom önkénye, itt vagy.
Rémlik, volt egy múltad: ez a személy
felében-harmadában része volt valaminek.
Valami az ő része volt. Persze, a szerelem.
Ha már itt vagy, tisztálkodj. A makacs hús
törekedése hazája felé - visszaverve.
A víz hasznodra válik. A felnőttkor
kezdetét, igaz, nem ilyennek
képzelted. El sem fogadod
véglegesnek - azt már nem, soha nem!
De acsarkodásnak itt helye nincs.
Törülközz meg, várd ki a végét.
Poros húsodat a figyelmes patkányok,
vagy te végül a rejtett kijáratot,
de valaki valamit megtalál majd.
...

Felébredek úgy negyed négy körül.
Meghúzva nincs, de mégis jön belőle:
a vécétartály magától ürül.

Az ilyesminek ugyan ki örül?
Az ember este kifacsarva dől le,
s arra ébred úgy negyed négy körül,

hogy kísértet jár, vagy pláne leül.
Na nem, ez aligha telik ki tőle!
A vécétartály magától ürül.

De hát jobb-e kísértettelenül?
Mintha egy halottalan temetőre
ébrednék fel úgy negyed négy körül.

Visszaaludni mikor sikerül?
A világ veszélyekkel teleszőve.
A vécétartály magától ürül.

Hogy is ne félnék éjjel egyedül?
Mit tudhatom, mi jön még? Mért, mi jönne?
Felébredek úgy negyed négy körül,
a vécétartály magától ürül.
...

1 wake at half past three or near enough.
The chain unpulled, in one continuous wave,
the toilet bowl is draining itself off.

Does anyone out there go for this stuff?
You 've worked alI day, you need a wash, a shave,
you sleep till half past three or near enough

then spooks, who, not content to mope or sough,
sit and perform! And what you'd not believe:
The toilet bowl is draining itself off.

Better without the spooks perhaps? It's tough,
like waking in an unJenanted grave
at half past three or four or near enough.

To sleep? Impossible. Mere blind-man's buff.
The world is full of dangers, won't behave.
The toilet bowl is draining itself off.

You fetch your market price though it seems rough
never to know the pimp for whom you slave.
1 wake at half past three or near enough:
the toilet bowl is draining itself off.

Translated of Daniel Hoffman
...

Négyéves lehettem, mikor egy sörétet
dugtam fel az orromba. Már itt van -
mutattam később a homlokomat.

Keveselltem volna a törődést?
Volt ház meg kert, domb és folyó.
Meg a kutyánk, egyszer a torkomnak ugrott.

A karácsony jó volt. Rejtélyek kavarogtak
a sötét nagyszobában, kinn a hó.
Készülni, várni. Várni volt jó.

A felnőttkort, igaz, nem olyannak
képzeltem. El sem fogadtam véglegesnek.
Hogy amik esnek, végleg. Hogy volna legvég.

A nőket nem jól szerettem, tudom.
Akit nagyon - mint aki fuldokol.
Később, lángnyelvek közt - mint a vizes fa.

Több önutálat, mint önkívület.
Az ilyet aztán ami, ha, utoléri,
az se a sorsa. Hátrál, hátráltat,

amíg teheti. Nem elég senkinek.
Homlokba golyó? Megszűnni? Létrejönni?
Ólálkodik az ádáz elodázás,

ugrásra kész a dupla vagy a semmi.
...

I must have been four when I shoved a BB
up my nose. It's reached here already,
I pointed to my forehead.

Was I clamoring for more attention?
There was a house, a garden, a hill, a river.
And our dog that once leapt at my throat.

Christmas was good. Mysteries whirled the dark
living room where the tree was hidden. Outside, snow
whirled. Preparing, expecting. Expecting was good.

True, I imagined being grown up to be
different. I never accepted it as final.
That whatever happens, is. That there's a final end.

I didn't love women well. I know it.
Those I deeply loved, like a drowning man.
Later, among flames, a wet log.

More self-contempt that self-abandonment.
To such a man whatever happens isn't even
his own fate. He retreats, while he can

causes mischance. He's not enough for anyone.
A bullet to his head? To end it all? To live?
Grim procrastination lurks,

double or nothing takes all.

Translated of Daniel Hoffman
...

Ha mint kísértet jönnél
a végképp befejezettből
talán tudnánk is egymással beszélni.

Egy darabig azt hittük,
kezdhetünk valamihez közösen.
Valami többre gondoltunk mint
aztán egyre kevésbé.

Veled
most nemigen tudom, mi van.
Az omlatag társalgás maltere
lett egy időben homályos tébolyod,
önpusztításod mutatványai
összeterelték a szétszéledő
magánfigyelmeket alkalmilag -

abbamaradt ez is.
Fülemben
az éjszaka csendje, mint
a sivatag homokját tépkedő szél,
állandó és közömbös. Itt vagyunk,
ne is firtassuk, hol. Te is,
én is. Hát beszéljünk
egymással.
...

Kämst du als Gespenst
aus dem endgültig Beendeten,
könnten wir vielleicht miteinander reden.

Anfangs glaubten wir
etwas gemeinsam tun zu können.
Wir dachten an mehr als -
danach immer weniger.

Mit dir
weiß ich jetzt nicht, was los ist.
Der Mörtel der morschen Konversation
war zeitweise dein trüber Wahn,
deine inszenierte Selbstzerstörung
trieb die auseinanderdriftenden Betrachtungen
der anderen hin und wieder zusammen -

auch das unterblieb.

In meinem Ohr
ist die Stille der Nacht, wie der Wind,
der am Wüstensaum zerrt,
beständig und gleichgültig. Da sind wir,
fragen wir nicht danach, wo. Du und auch
ich. Reden wir doch miteinander.

Übersetzungen aus dem Ungarischen von Helga Vosteen-Tassonyi
...

Fejünkbe száll a holdvilág ma is csak:
delej-szeszét ereszti, mint a vízcsap.
Fonnyadt kedélyünk szinte felvirul.
De bírható-e másképp? józanul?
Nem is csak a fölfakadt közfekélyek
gennyorgiája (hisz fakad vele
kéj is talán) vagy a nem-működésnek
ez a rendszertelen őrülete.
De én magam! De mi! A fölfakadni
nem és nem képes, belül terjedő
nem is tudom jól megnevezni, hogy mi:
a félreélt, kisiklatott idő.
Bizony hogy jó, ha van hold égbe hűtve!
Hogy fölpezsegjen az elérhető:
kiszikkadt belvilágunk röpke üdve.
...

The moonlight gets into our heads, no need to force it:
its potent-spirits dribble like a faucet.
Our long faces light up, unwrinkle, mist.
But could we bear it otherwise, unpissed?
lt's not just the madness of some horrid unction
composed of bursting ulcers (since pleasure too might
be on tap), nor of simple malfunction,
this anarchy, this chaos of the moonlight.
It's there in me! But what! A thing that can't quite
burst nor spread, some seething inner brew
whose name or substance l may never write.
Time wasted, time we leak away, run through.
A good thing the moon is frozen in its station!
May the attainable bubble down its flue
and offer the dusty soul its flighty salvation.

Translated of Daniel Hoffman
...