Fejünkbe száll a holdvilág Poem by Szabolcs Várady

Fejünkbe száll a holdvilág ma is csak:
delej-szeszét ereszti, mint a vízcsap.
Fonnyadt kedélyünk szinte felvirul.
De bírható-e másképp? józanul?
Nem is csak a fölfakadt közfekélyek
gennyorgiája (hisz fakad vele
kéj is talán) vagy a nem-működésnek
ez a rendszertelen őrülete.
De én magam! De mi! A fölfakadni
nem és nem képes, belül terjedő
nem is tudom jól megnevezni, hogy mi:
a félreélt, kisiklatott idő.
Bizony hogy jó, ha van hold égbe hűtve!
Hogy fölpezsegjen az elérhető:
kiszikkadt belvilágunk röpke üdve.