A Bennünk Élő Múlt (Hun) Poem by Balint Nagy

A Bennünk Élő Múlt (Hun)

Évek, eltelt hosszú évek,
Az idő majdnem elszakított minket,
Majdnem tönkretett egy kincset.

Új nap, minden nap új nap.
A vérünkben volt és lángra gyúlt,
a bennünk élő múlt.

Megtört szívünk között egyre fogy a táv
Addig törpül, míg utunk végül egymásra talál
Csak várjuk némán, hogy mikor válunk eggyé,
Így írva a sorsunk egyenlővé!

Képek, el nem múló képek
Ahogy ránk ragyog a hold
De többre vágyunk mit a felszín többé nem titkol.

Újra, most átélhetjük újra.
A vérünkben volt és lángra gyúlt,
a bennünk élő múlt.

Megtört szívünk között egyre fogy a táv
Addig törpül, míg utunk végül egymásra talál
Csak várjuk némán, hogy mikor válunk eggyé,
Így írva a sorsunk egyenlővé!

Nem menekülhetünk innen,
Hiszen okkal történt minden
Az álmainkból építettük fel e várat
Amely tüstént valósággá válhat

KÖZTÜNK egyre csak fogy a táv

Megtört szívünk között egyre fogy a táv
Addig törpül, míg utunk végül egymásra talál
Csak várjuk némán, hogy mikor válunk eggyé,
Így írva a sorsunk egyenlővé!

Saturday, December 21, 2019
Topic(s) of this poem: affection,love,love and dreams,love and friendship,loyalty
COMMENTS OF THE POEM
READ THIS POEM IN OTHER LANGUAGES
Close
Error Success