Évek, eltelt hosszú évek,
Az idő majdnem elszakított minket,
Majdnem tönkretett egy kincset.
Új nap, minden nap új nap.
A vérünkben volt és lángra gyúlt,
a bennünk élő múlt.
Megtört szívünk között egyre fogy a táv
Addig törpül, míg utunk végül egymásra talál
Csak várjuk némán, hogy mikor válunk eggyé,
Így írva a sorsunk egyenlővé!
Képek, el nem múló képek
Ahogy ránk ragyog a hold
De többre vágyunk mit a felszín többé nem titkol.
Újra, most átélhetjük újra.
A vérünkben volt és lángra gyúlt,
a bennünk élő múlt.
Megtört szívünk között egyre fogy a táv
Addig törpül, míg utunk végül egymásra talál
Csak várjuk némán, hogy mikor válunk eggyé,
Így írva a sorsunk egyenlővé!
Nem menekülhetünk innen,
Hiszen okkal történt minden
Az álmainkból építettük fel e várat
Amely tüstént valósággá válhat
KÖZTÜNK egyre csak fogy a táv
Megtört szívünk között egyre fogy a táv
Addig törpül, míg utunk végül egymásra talál
Csak várjuk némán, hogy mikor válunk eggyé,
Így írva a sorsunk egyenlővé!
This poem has not been translated into any other language yet.
I would like to translate this poem